32-19-es győzelmet arattunk a Kecskemét csapata ellen. Az első félidei domináns játékunk korán eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét, és így összességében megérdemelten gyűjtöttük be a 2 pontot.
#szksk #nbib #szigetszentmiklós #szépvoltfiúk
Február 10-én Dömsödön játszottunk az U9-es korosztállyal a ráckeveiek által szervezett meghívásos tornán. 10 fővel vettünk részt. A gyerekeket 2 csapatra osztottam, akik 2-2 mérkőzést játszottak. Ellenfeleink közül a ráckeveiekkel több mérkőzésen, míg a végén egy dunavarsányi csapattak is megküzdhettünk.
Kb. azonos képességű 2 csapatot állítottam ki, így ...
Edzői értékelés:
SZKSK - RTK 37-29 (15-15)
Szeretném megdicsérni a csapatot a mai napon nyújtott teljesítményért és a szurkolóinkat a lelkes szurkolásukért!
Egy nagyon fontos győzelmet arattunk hazai pályán a 3-dik helyezett Rákosmente csapat ellen. Folyamatosan az irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést igaz voltak pillanatok amikor az ellenfelünk ...
A tavaszi szezon első meccsén 22-20-as vereséget szenvedtünk Ajkán. A csapat 50 percig jól küzdött, azonban a kihagyott ziccerek és hétméteresek a végén megbosszulták magukat. Ezt a botlást a jövő héten hazai pályán a Kecskemét ellen ki kell javítani.
A szlovákiai Presovban szerepeltek 2 napos rangos nemzetközi tornán az U15-ös és az U17-es csapataink. Cseh, lengyel, ukrán, szlovák csapatokkal játszottak és remek teljesítményt nyújtva szereztek új tapasztalatokat, élményeket., valamint 3. és 4. helyezés.
A torna hasznos volt a tavaszi bajnokság előtt és jól segítette csapataink felkészülését.
Köszönjük...
Nagyon fontos győzelmet arattunk az első hazai fordulóban a Vác ellen. Az első félidő elején úgy játszottunk mintha pályán sem lettünk volna. Sem védekezésben, sem támadásban nem koncentráltunk eléggé és ezt az ellenfelünk könyörtelenül ki is használta. Így már a 14-15-dik percben 5-9-re vezetett ellenünk. Majd egy időkérést követően rendeztük sorainkat ennek kös...
Kellemes szombati programra várjuk április 6-án immár hagyományként megrendezésre kerülő Kéziladba Bálunkon!
Program:
19 órától várjuk vendégeink érkezését
19:30 Csepel autógyár VSE Emlékfal avatás
20:00 megnyitó, majd a Napraforgó táncegyesület bemutatója
22:00 Ádám Jenő Alapfokú Művészeti Iskola Színjáték, Musical és Tánc osztályának bemu...
Csarnokunk már januárban izgalmas mérkőzésektől lesz hangos, felnőtt csapatunk megkezdi felkészülését a 2023/24-es szezon második felére.
Korosztály: U20 - SZKSK II
2023 augusztus 01-én kezdtem meg a 3-dik idényemet a Szigetszentmiklósi KSK szakosztályánál, mint az U20 és a felnőtt II. csapat edzője. Ez volt az első idény ezekkel a csapatokkal. Az első és legfontosabb feladatomnak azt tartottam, hogy folyamatos legyen a játékosok színvonalas képzése és új alapokra helyezve sike...
U12 –es csapataink értékelése
A versenyidőszakból néhány hónap telt el még, ezért a komoly értékelést inkább nyár elején érdemes megtenni. Két jó csapatunk van ebben a korosztályban sok jó teljesítménnyel. Lövünk gólokat, kapunk is, védekezünk és támadunk, a reggeli kezdéskor rosszabbul. Sokkal több nyert mérkőzése van mindkét csapatnak.
Hasonlóan kol...
A 2023-as évünk első felében a gyerekek az U8-as, valamint az U9-es szivacskézilabda korosztályaiban szerepeltek. Előbbiben kiváló teljesítményt nyújtottunk, utóbbiban pedig folyamatosan fejlődést mutatott a játékunk. A 2 korosztályban egyszerre 5 játékosunk is szerepelt.
A 2023/2024-es bajnoki évben a 2015-ös születésű gyerekek legnagyobb része maradt edz...
Félév értékelő
U16-18
Ahelyett, hogy általános dolgokat mondanék, értékelés helyett inkább kihasználnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak:
Köszönöm a srácoknak a hozzáállást és a munkát. Köszönöm a klubnak, és kollégáknak a rengeteg segítséget. Köszönöm, hogy a szülők támogatóak, elfogadóak, és segítőkészek mindenben, és legfőképp köszönöm hog...






